Pagonyi Adrienn EV.

Hello hála!

Harminc nap.  Ennyit adtam magamnak, hogy a hála témáját egy kihívás keretében körbejárjam.  Illetve megéljem.  Ráadásul mindezt nem egyedül, hanem az Instagramon a követőimmel karöltve.  Önkéntes alapon.

Harminc nap, ugyanennyi bejegyzés, mind különböző témával.  Átlagosan napi hét további Insta történet, ismeretlen ismerősöktől.  Első hallásra nem tűnik soknak, a pillangó hatást is figyelembe véve azonban jelentős.  Mert a bejegyzéseimet sokkal, de sokkal többen nézték, mint akik ténylegesen reagáltak.  És azoknak, akik felültek a kihívás vonatra is van követő bázisuk, akik vagy folytatták a láncot vagy nem.  Minden esetre látták.  Talán el is gondolkodtak, vajon ők mit is posztolnának aznap.  Ez pedig azt jelenti, hogy augusztusban megnyílt a tér, mert n+1 ember fókuszált valami másra.  Nem a KATA helyzetre, vagy a rezsicsökkentés korlátozására, esetleg a szomszéd tehenére.  Azt keresték, hogy aznap miért lehetnek hálásak.

Ahova fókuszálunk, ott az energia

A hála érdekes jószág.  Ha valami, akkor az ítélet nem fér meg mellette, akkor sem, ha azt már úgy viseljük, mint második bőrt.  Jól vagy rosszul élünk (igen, ha valamit jóként definiálunk, már ítélkezünk is), helyes vagy helytelen egy adott szó, cselekedet vagy mulasztás.  Én vétkem. Én vétkem.  Én igen nagy vétkem.  Mea culpa.  Ezt verték a fejünkbe, ahelyett, hogy azt mondták volna, ha valamit megteremtünk, megváltoztatunk, elérünk, akkor álljunk meg egy szóra. Arra, hogy “köszönöm”.  Még hálásak is lehetünk érte.  Na, nem pont azért, mert van fedél a fejünk felett, vagy, mert az afrikai gyerekeknek sokkal rosszabb.  Illetve, azért is lehet, de itt most a saját érdemeinkről van szó.  És kérhetünk belőle még.  

Hányszor álltunk meg elismerni azt a kedvességet, amik vagyunk, vagy ami árad felénk?  A zebra előtt megálló autósét, legyen akár az első, akár – Budapest révén – a tizenharmadik.  Mert előtte ott a sok bunkó, aki figyelmen kívül hagyja a gyalogosátkelő jelzést, meg azt, hogy leléptem már a járdáról, hátha látja, hogy jövök, de inkább elnéz és nyom egy kövér gázt.  Ha rájuk fókuszálok, akkor a napomnak lőttek és puffogok.  Ha azonban arra a bizonyos tizenharmadikra, akkor ragyogó mosolyt küldök felé, biccentek és átlejtek a túloldalra.  Mindkettőnk napja szebb lesz.  Megfogalmazva vagy sem, telítve hálával.

Forrás: Canva

A hálanapló nem működik?

A mindennapi apróságok, amilyen az udvarias autós, általában nem kerülnek naplózásra.  Bezzeg a fedél, a fűtés, az új autó, vagy hasonló, bevásárló listára való tételek igen.  Azon sem gondolkodunk el általában, hogy lehetünk hálásak a tudásért, egy érintésért, kifejezési módért, vagy épp egy látványért.  Készpénznek vesszük, örülünk neki, de nem tudatosítjuk.  A kihívás ezen is változtatott.  

Mit is jelent nekem a kifejezési mód, amiért hálás lehetek?  Reggel kitettem a bejegyzést az Insta oldalamra és vártam.  Vártam és figyeltem.  Írtam már, hogy ahova fókuszálunk, ott az energia, az tágul, abból jön több és még több.  És jött írásbeli üzenet.  Jött egy ölelés a gyerektől.  Jött egy mosoly.  Csupa kifejezési mód.  Aztán bevillant egy napokkal korábbi pillanat.  Egy teljesen hétköznapi kép:  egy doboz mandulatej a pulton.  Nem valószínű, hogy bekerülne egy hálanaplóba, annak ellenére sem, hogy azt jelentette – és most szó szerint idézem saját magam bejegyzését -, hogy “Nem volt itthon, tudom, hogy ezzel szereted a kávét, hoztam neked, figyelek rád.”  Összekapcsolnám vajon a mandulatejet egy random napon a kifejezési módokkal?  Vagy igen, vagy nem, de akkor és ott mellbe vágott és talán még hálásabb voltam, mint annak előtte.  Hogy lehetek olyan szerencsés, hogy ennyire figyelnek rám?

Ébredéseink

Vannak persze olyan dolgok, amik felbukkanásukkor mindenek, csak nem hála-alapok.  Mert épp lemaradtunk valamiről, elhagytak, kirúgtak, leöntöttek egy pohár borral, becsukódott az orrunk előtt a busz ajtaja.  Ilyenkor újra ott a lehetőség, hogy áthelyezzük a fókuszt, azzal az egyszerű kérdéssel, hogy “Mi ebben a jó, amit még nem vettem észre?”.  A kérdés teret nyit, szentségelés helyett pedig a gondviselés, a jó Isten, az Univerzum – kinek mi működik – elkezdi dobálni azokat a helyzeteket, amikben megláthatom a jót, az ajándékot.  Amik a nap végén bekerülhetnek a hálanaplóba is.

Ha lemaradtál a kihívásról és kedvet kaptál kipróbálni, nincs más dolgod, mint feliratkozni a hírlevelemre, én pedig nagyon szívesen elküldöm neked és még hálás is leszek érte. 

Ma medve lennék…

Az ilyen hideg, szürke napokon, azt hiszem, szeretnék medve lenni.  Télire vastag bundát növesztenék, ez most is megy amúgy, de

Létezz önmagadként!

Hát köszi… Önmagadként létezés.  Mi van akkor, ha ez nem egy újabb meghatározás magadról? Inkább egy tér, lehetőség, ahol nem

A pénz beszél…

Állj meg egy pillanatra és nézz mögé! Ha a pénz egy ember lenne, egyáltalán hajlandó lenne veled egy asztalhoz ülni,

Terveztem neked egy új évi programot!

Ez a tíz hét most csak rólad fog szólni! Tíz hét, ahol mindent megkapsz, hogy ne csak álmodd, de éld is álmaid életét. Tíz hét, ami után semmi sem lesz olyan, mint annak előtte.