Az ítéletek szerves részét képezik a valóságunknak. Úgy jövünk erre a világra, hogy nem ítélkezünk a körülöttünk lévő dolgok felett, aztán jól megtanuljuk, hogy is kell ezt csinálni.

A pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve, mondják. És valóban.  Szüleinktől kapjuk a jót, a rosszat, a helyest, a helytelent. Aztán jön az iskola, a kultúra, a vallás, a barátok, a társadalom egy része… aka a falu.

Mennyi szabadságunk lehet valójában a választásainkkal, ha minden lépést előre meghatározott keretrendszer szerint teszünk?

Választunk-e valamit, ha ránézésre nem feltétlen helyes vagy jó?

Ha szokatlan, furcsa, más?

Ha túl van a komfortzónán és extrém kényelmetlen, netán már riasztó?

Van-e lehetőség a járt úton túl, amit elhagyni minimum sületlenség, hiszen ott vár a kardfogú tigris és jól megesz?

Csak figyeld meg magad, amikor választás előtt állsz. 

Ki az, aki beszél a fejedben, és megítéli, miért kellene és miért nem, mit lenne jobb tenni, és mi túl kockázatos? 

C3PO ember-kiborg kommunikáció

Amikor a robotpilóta bekapcsol, állj meg, vegyél pár mély levegőt, és tedd fel magadnak a kérdést: „Valóban az én nézőpontom ez?” vagy „Kié ez valójában?” Ha ezekre a kérdésekre válaszolva azt érzed, hogy teresebb a világ, több a levegőd, mintha valami kitágulna, akkor az a valami talán rezonál a te igazságoddal.

Ezután felteheted a kérdést: „Ha nem tudnám azokat a dolgokat, amiket úgy gondolok, hogy tudok, mire lennék éber?” vagy „Ha nem lenne helyes vagy helytelen, mit választanék?”

Az a nézőpont, miszerint nem választhatjuk ki a helyes dolgot, hacsak nem ítéljük meg a jót és a rosszat, a helyes és a helytelen, a kockázati tényezőt, stb., abból fakad, hogy félünk. Attól, hogy a belső GPS nélkül elvesznénk, hogy rossz választ adnánk, hogy fájdalmat okoznánk, elbuknánk.

Tényleg igaz ez rád? Valóban rosszul választanál? Vagy minden választás tanít valamire? 

Amikor a választásokat szűröd, az ítéletek túlélési eszközzé és ellenőrzési mechanizmussá válnak. Félsz attól, hogy nélkülük elveszíted az irányítást? Az, hogy előre meghatározod a helyes és a helytelent, a jót és a rosszat megadja a kontrollt, vagy annak látszatát?

Mi van, ha egyik sem vagy te?

Ha sokkal több vagy ennél? És mi van akkor, ha azt követni, ami neked igaz, bármiféle ítélet nélkül – ami az éberséged, tudásod, belső bizonyosságod (hívd, ahogy akarod) -, az igazi kontroll?

Ha nem mész bele a helyes-helytelen polaritásába, az még nem jelenti azt, hogy nem leszel tudatában jónak, rossznak, csúfnak, csak azt, hogy azt tudod, neked mi működik. Ítéletek és nézőpontok nélkül, nem ellenállva, vagy reakcióból működve, se nem igazodva vagy egyetértve.  Csak egyszerűen azt választva, ami neked a legmegfelelőbb. Abban a pillanatban.

És, hogy ez jó vagy rossz?  Döntse el helyettem az idevágó vicc:

Egy hapsi elmegy a jóshoz, hogy megtudja a jövőjét.  A jósnő azt mondja neki:
– Maga emberek millióinak életét fogja tönkretenni.
A férfi elhatározzak, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne tegyen semmi világrengetőt.  Megy hazafelé, amikor látja, hogy egy kisfiú ott játszik a síneken és jön a vonat.  Ugrik, megmenti.  Kérdezi tőle:
– Kisfiam, jól vagy? Minden rendben?  Legközelebb vigyázz magadra!  Amúgy hogy hívnak?
– Adolf.  Adolf Hitler.