Pagonyi Adrienn EV.

A pad meséje

A sirályokat szerette.  Vagyis inkább irigyelte.  Elnézte őket, ahogy ülnek vele szemben a korláton, figyelnek, felreppennek, tesznek egy kört a Duna felett, aztán észak felé fordulnak, hogy az Országház előtt vitorlázzanak.  Néha leszálltak elé, felkaptak valamit a földről, kitárták a szárnyaikat, csaptak kettőt és huss.

A kutyákat ellenben ki nem állhatta.  Előbb körbeszimatolták, aztán felemelt lábbal nyújtották be rá az igényüket.  Megjelölték, mintha a tulajdonuk lenne. Pedig ő nem volt senkié.  Illetve mindenkié volt. 

Az idős japán házaspáré például.  Furcsállotta a maszkot rajtuk, akkor már egy ideje nem hordtak ilyesmit az emberek, aztán eszébe jutott, hogy egyszer valaki arról beszélt, hogy ez pusztán figyelmesség.  Ha véletlenül betegek lennének, nem akarják, hogy más megfertőződjön.  Szép gesztusnak tartotta. Bezzeg az a szó szerint taknyos kölyök, aki ráült és folyamatosan szipogott.  A koszos zsebkendőjét a rései közé gyűrte.  Ha nem viselte volna olyan jól az időjárás viszontagságait, biztos kirázta volna a hideg.   Így csak várta, hogy Mari jöjjön, a zöld kezeslábasban és kipiszkálja a ragacsos papírt belőle.  

Mari amúgy kedves volt.  Hangos, nagyokat gesztikulált és teli szájjal nevetett. Néha, amikor a főnöke nem látta, lerogyott rá, hogy elszívjon egy-két cigarettát.  Érezte, ahogy nő a túlpartra mered, figyeli a Gellért-hegy villáit és arról álmodozik, hogy ott él, a józsefvárosi kis lakás helyett.

Legjobban a párokat szerette.  Tudta, hogy szívük szerint lebontanák a karfáit, hogy még közelebb kerülhessenek egymáshoz.  Volt, hogy meg is oldották, egymás ölébe ültek, ahelyett, hogy egymás mellett foglaltak volna helyet.

Most is egy férfi és egy nő lépteit hallotta közeledni. Kedélyesen, könnyedén beszélgettek, mégis valami furcsa feszültség lengte őket körül.  Látott már ilyet, abból mindig sírás lett. Vagy hangoskodás.  Drámai mélységek és magaslatok.  

– Nekünk ez nem fog menni – mondta a férfi és belekortyolt a kávéjába.  A hangjában elszántság volt és nyoma sem volt érzelmeknek.    

Feszülten figyelt.  Ez most más volt, mint a szakítások, amiket már átélt.   Határozott, kedves, egyáltalán nem érzelmes.  A nő sem úgy reagált, ahogy azok a korábbiak tették.  Nyoma sem volt kiborulásnak, nem ugrott fel, nem vont kérdőre.  Csak hallgatott.  

– Mi lenne, ha ránéznél, hogy mi is az, amit valójában szeretnél csinálni?  Van időd.  A te kvalitásoddal hat-kilenc hónap alatt megtalálhatod azt, ami igazán testhezálló. – folytatta a férfi.

Kezdte kapiskálni. Nem is olyan régen egy öltönyös férfi ült rajta és előbb tajtékozva, majd egyre nagyobb kétségbeeséssel magyarázta valakinek, hogy munkát kell keresnie.  Ez a beszélgetés pont ahhoz hasonlított.

Érezte, hogy a nő a mellette lévő táskához nyúl, belekotor és elővesz valamit.  Papírzsebkendő.  Nagyon remélte, hogy ez most nem a rései között végzi.  Igaza lett.  A nő finoman megtörölte a szemét, kicsit szorongatta még a zsebkendőt és visszatette a táskájába.

– Hogyan tovább? – hallotta végre az ő hangját.

– Gondold át, beszéljünk. Ha akarod, használj tanácsadóként és közben tegyük a dolgunkat.  A nyár végén visszatérünk rá és megbeszéljük a konkrétumokat.

Még csevegtek kicsit aztán felálltak, elindultak.  A férfi jobbra, a nő balra. 

Ebben a pillanatban egy sirály reppent fel a szemközti korlátról és kezdett körözni a nő felett, aki elővette a telefonját és egy üzenetet pötyögött:  “Azon gondolkodom, hogy vajon ez az a változás, amit kértem?”

Ilyenkor szeretett volna sirály lenni. 

Ma medve lennék…

Az ilyen hideg, szürke napokon, azt hiszem, szeretnék medve lenni.  Télire vastag bundát növesztenék, ez most is megy amúgy, de

Létezz önmagadként!

Hát köszi… Önmagadként létezés.  Mi van akkor, ha ez nem egy újabb meghatározás magadról? Inkább egy tér, lehetőség, ahol nem

A pénz beszél…

Állj meg egy pillanatra és nézz mögé! Ha a pénz egy ember lenne, egyáltalán hajlandó lenne veled egy asztalhoz ülni,

Terveztem neked egy új évi programot!

Ez a tíz hét most csak rólad fog szólni! Tíz hét, ahol mindent megkapsz, hogy ne csak álmodd, de éld is álmaid életét. Tíz hét, ami után semmi sem lesz olyan, mint annak előtte.